Friday 4 January 2013

BÚÉK 2013

A szaralak mindenségemet... Hát tudtam, hogy nem írtam régóta, de arra nem számítottam, hogy július óta. Na mindegy is, ami megtörtént, hát megtörtént. 

Újév alkalmából nem teszek újévi fogadalmakat, bár nincs semmi szórakoztatóbb annál, mint megszegni őket, majd bűnbánva visszagondolni rájuk következő évben, és ismét megfogadni.


De azt igenis megfogadtam, hogy írni fogok a blogomba, és eddig jól haladok. Persze csak most kezdtem bele, még lehet, hogy megunom, és abbahagyom, de valószínűleg nem, mert nincs semmi jobb dolgom igazából.

Itt megragadnám az alkalmat, hogy bevonjam a közönséget is, egy kérdés formájában. 



Mint már sokan tudják, au  pair pályafutásom két nappal ezelőtt, 6 hónap után véget ért. Ez nem ok persze arra, hogy abbahagyjam a blogolást, ugyanis Angliában maradok, de nem érzem úgy, hogy a cím még mindig alkalomhoz illő. Kedves közönségem:
Mi legyen a blogom új címe?
Moving on... 
A 2012-es év igencsak sűrű volt számomra. Elég egyhangúan indult persze, még mindig mosolyognom kell, ha belegondolok, hogy tavaly ilyenkor még az egyetemen voltam. Most összefoglalót akartam írni, de rájöttem, hogy nem sok dolog történt. Kivéve persze az olaszomat. 

Akinek a bérgyilkosos történetet mondtam (mindketten bérgyilkosok vagyunk, és fel lettünk bérelve, hogy megöljük egymást) karácsonyi ajándékként bevallom, hogy ez nem így történt. Tudom, hatalmas csalódás, de hát az élet tele van ilyenekkel, sajnos hozzá kell szoknunk. A szomorú, vagy inkább szánalmas igazság az, hogy elképzelésem sem volt, hogy találkozhatnék emberekkel, és voltam olyan bolond hogy regisztráltam egy társkereső oldalra.


Ja, tudom. Elképesztő. Nos nem mennék bele, hogy hány emberrel beszélgettem, meg mit (bár voltak érdekességek, mint az úriember, aki megkérdezte, hogy szeretem-e a kolbászt - milyen figyelmes, hogy előre érdeklődik, hogy nehogy az étteremválasztás esetleg félre sikerüljön) de végülis csak két emberrel találkoztam. 
Még júliusban kezdtem el beszélgetni egy Greg nevű úriemberrel. Két hónapba tellett, hogy ténylegesen találkozzunk, és végül a dolog két randiban ki is merült, miután halálra rémisztettem azzal, hogy kapcsolatot akarok. (Bridget, én társfüggő vagyok!) Ám miután szánalmas módon újra elkezdtem cigizni, és Metallica - Nothing else matterst hallgatva csak róttam az utcákat reményfosztva, úgy döntöttem, nincs időm szomorkodni, Angliában vagyok, és még aznap visszatértem az oldalra. Sokan őrültek, és (jogosan) azzal vádoltak, hogy csak azért csinálom, mert túl akarom tenni magam rajta, de semmi sem állított meg. És persze még aznap este kaptam egy üzenetet. (Őrült egy nap, mi?) Hát ez a története annak, hogyan ismertem meg Gaetanót. 
Ezután minden elég gyorsan történt - hiszen ha belegondolunk, alig több, mint három hónapja történt mindez. És most itt fekszem az ágyán, bocsánat, az ágyunkon, és írom a blogomat. Őrület. 



A karácsonyom egy agyrém volt viszont. Végig dolgoztam, és a teljes idegösszeomlás szélén álltam, de túl vagyok rajta. De mivel sajnos nem láttuk egymást karácsonykor, úgy döntöttünk, januárban fogjuk megünnepelni. Kedves anyám közreműködésével, az új ünnepet Ducksmasnak neveztük el (Kacsarácsony - ford. ifj. Korcsok Gergely), ami tegnap volt.



 Fent említett őrült számtalan ajándékkal halmozott el, de be kell vallanom, tényleg tudja a dolgát, ha ajándékvásárlásról van szó. 

Csak hogy egy példát említsek. Awww, hát nem zabálni való?
Mindeközben az én drága anyósom is úgy döntött, hogy elkényeztet. Talán említettem már, hogy legutóbb a Thor 2 forgatásán dolgozott. 


Fényképezés FAIL. Ha jól megfigyelitek, látszik, hogy ki se húztam az usb kábelt a gépből. Profizmus, én ezt úgy hívom. Apa, ugye büszke vagy rám? Nem? Apa? Moving on.
Akkor térjünk vissza a jelenhez. Két napja hagytam el végleg eddigi munkámat, és költöztem az olaszhoz. Nem mondanám, hogy eddig is zökkenőmentes lenne. Tegnap elmentünk az orvoshoz, hogy beregisztráljunk (ő sincs, hogy miért nem, az számomra rejtély). A kérdőíven mindent megkérdeztek, ami emberileg lehetséges. Egy napja laktam itt, de már többször írtam le az új címemet, mint az összes eddigit együttvéve. Kaland volt, mivel nem adtak tollat, és nekem csak egy volt, ami ugye megkétszerezte a kitöltési időt. Na mindegy is, végeztünk, és mire visszamentünk, már másik hölgyike volt ott. Ránéz a papírra. 'N7... leellenőrizte a kolleganőm, hogy ez beleesik-e még a körzetbe?' Hát egymásra néztünk, ugyan nem ellenőrízte le, de rávágta azonnal, hogy igen. Hölgyike hosszasan vizsgálja a térképet, és mit ad isten, pont egy utcával arrébb vagyunk. Köszönjük a lehetőseget, öröm volt kitölteni, majd jó lesz krumplit pucolni, vagy valami. Hát nézzük pozitívan ugye. 
Mielőtt bárki megkérdezi ismét, nem, még nincs új munkám. Egyelőre adószámot kell igényelnem, hogy normális munkát találjak. Élmény lesz. Sok ügyintézés, meg egyebek, amiktől hülyét kapok, dehát ilyen a felnőtt élet. Igen... *sóhaj*

Ígérem, ezentúl tényleg ígérem naprakészen tartani a blogomat, és ne felejtsetek ötleteket adni az új címre kommentben.

És ismételten, ez teljesen irreleváns, de íme egy kép a gyönyörűségemről otthon, koponyarágás közben:


Thursday 26 July 2012

Olimpiai láng meg ilyen apróságok


Oké, lehet utálni, nagyon ellustultam mostanában. Elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor már annyira nem vagyok új, hogy mindenki pátyolgasson, de annyira még igen, hogy folyton bénázzak. Shit happens.

Na ami a múlt hetet illeti, nem igazán voltam sehol, csak vásároltam és döglöttem. Viszont felfedeztem valamit. Az itteni porszívó valószínűleg rokona a volt férjemnek, akivel még Oxfordban találkoztam.

DADDADAAAAAAAAA




Kicsit kínos family reunion.


A másik érdekesség az volt, mikoris az Oxrod streeten kerestem a buszmegállómat már egy bő fél órája, mikoris elém vágott Alex Day!!! Senki nem tudja kiről beszélek, mi? Na mindegy, a lényeg, hogy híres, és Betti nagyon kedveli.




Látszik, hogy a fényképész vért örököltem. Az elsőn ott van valahol a távolban gitárral a hátán, a másodikon meg ül világító fejjel. Ennyire jó vagyok.

Aztán ugye dolgoztam. Azt különböző okokból kifolyólag nm részletezném. Mint valószínűleg mindenki tudja, elég yukky munkám van, és tisztelem annyira Caroline-t, hogy nem részletezem nyilvánosan. De hozzá kell tennem nagyon sokat beszélgetünk. Nagyon nagyon kedves, és imád beszélgetni.

Hétfőn este ellóghattam úgy két órára, mert van a muswell hilli templomban egy ilyen foreigner meeting, leginkább Au Paireknek, úgynevezett conversation class. Amandával együtt mentem, és találkoztam pár jófej emberrel. A rossz csak az, hogy ez volt az utolsó míting, ezután a következő valamikor ősszel lesz. Ha lesz. De reméljük lesz.

Ezek után hazajöttem és jót mulattam, mikor Caroline faggatni kezdett
- Le voltak nyűgözve az angolod miatt, mi?
- Ugyan, mind nagyon jól beszélnek angolul, már jó régóta itt vannak.
- Amanda is régóta itt van.
- Haha.
- *Hatásszünet* Come ooooooon!
Hát lenyűgöző vagyok, nincs mit tenni.

Na és a végére tartogattam a legjobbat. Tegnap gyújtották meg a nagy fáklyát ugye, gondlom feltűnt mindenkinek, tele volt vele a TV nyilván. Nade hol? Az Alexandra Palace-ben. Ami hol van? Úgy 10 percnyire innen. Heló fáklya!

A következő fényképen ismét megnyilvnul kiváló fényképész tehetségem. Gyenge idegzetű és 12 cm alatti nézőinknek nem ajánlott.


És akkor azok kedvéért, akik látni is akarnak valamit, itt van Amanda képe, aki közvetlenül mellettem állt, és egyértelműen eladta a lelkét az ördögnek h innen ilyen jó képet tudjon csinálni.


Ma pedig megint vásárolni voltam, mert miért ne, és gondoltam veszek valami szomjoltót de helyette ezt a mangós meg nemtommilyenes nyálat vettem, mert nagyon találónak találtam. Haha. Aki érti az érti.


És a végére egy rejtvény, hogy kicsit interaktív jellegűvé tegyük a blogot. A kommentekben lehet tippelni, hogy mit ábrázol a következő kép. A nyertesnek küldök egy képeslapot! (KhhhhmmmsmucigdögKKKKKKHHHHHHM)


Friday 13 July 2012

Na, ezzel szúrom ki a szemeteket

További rílást elkerülendő felülkerekedtem a lustaságomon végre és úgy döntöttem írok. Tegnap volt pont egy hete, hogy itt vagyok. Hehe.

A helyzet az, hogy kidolgoztam a lelkemet a héten, jó lehet kicsit túlzok. Most pedig a szabadidőmben vagy lustulok, vagy a városban kószálok, többnyire az úriemberrel, akit már az előző posztomban megemlítettem.


Oké, még mindig lusta vagyok... :D És gyónnom kell, nem nagyon csinltam képet, csak ma reggel, pénztárcakutatás közben. Vettem egy új telefont, azzal fényképeztem, mert még csak magammal se vittem a gépemet. Shame on me. Viszont annyira megvennék egy csomó dolgot édes istenem!!!!

Igazából ezen csak én vagyok, mert ha új telefont veszel, rögtön idióta fényképet kell készítened magadról. FACT.

Nagyon nagyon akarom azt a bagoly párnát...

Ez a bolt meg annyira random és wtf mintha z én édesanyám rendezte volna be.

Na hát ez történik velem. A találkozóimról meg bölcsen hallgatok.

A kommentekben lehet ötleteket adni hova menjek, és kérni, miről csinájak képet a jövő héten :D

Monday 9 July 2012

A kezdetek - lö béna cím

Nagyjából az első napba sűrítettem be mindent eddig. Ugyebár csütörtökön érkeztem meg. Este végre aludtam is, ha már egy éjszakát egy az egyben kihagytam. Pénteken pedig kezdődött a kiképzésem. Egész pénteken ezzel voltam elfoglalva, aztán még szombat reggel is.

A szombat délutánom szabad volt, szóval elmentem az Oxford streetre adapterért. Mivel egy felmérést végeztek, mindenki hallotta a kiváló külföldi akkcentusomat, így miután leszálltam, odajött hozzám a srác, aki előttem ült - egy magas, fekete, raszta srác - és ennyit mondott: Welcome to London!

A továbbiakban mindent megmutatott nekem, hogy merre van, mert úgyis ráért, aztán elmentünk valami táncos fesztiválra, mert amúgy oda indult. Nagyon érdekli a tánc, ő maga is táncol. Még utána ott maradtunk walesiül énekelni. Hát érdekes volt. Kedves srác, megbeszéltük, hogy csütörtökön megint találkozunk.

Az első munkanapom nagyon jól ment! Meg is lepődtem magamon, ami azt illeti, de meg lettem dícsérve. Már végre vettem fogkefét is, amit otthonhagytam, meg tusfürdőt is, amit elfelejtettem otthon venni, úgyhogy már büdös sem vagyok. Most épp nem esik az eső, de egyébként állandóan. Amit ki nem állhatok viszont, mert a hideg egyébként nem zavar, az ez a borzalmasan párás levegő. Dehát mindennek ára van ugye majd hozzászokom.

Ja, hát képeket nem csináltam, mert beszélgettem a buszos fiúval, de egy azért van, és ezzel is búcsúznék.


Friday 6 July 2012

Első napom mint Londoner

Tegnap terveztem írni, de végül kidőltem félúton. Egész nap a várost jártam, magam se tudom, hogy volt ennyi energiám. London elvarázsolt.

Ma lesz a beiktatásom, vagy mi. Szóval nem dolgozom még hivatalosan, csak meg leszek tréningezve. Elvileg 10-kor kell kelnem, ezért gondoltam még belefér ez a kis szösszenet. Aztán hozok egy teát, mert tea nélkül sehová.

Mellékesen megjegyzem érdekes lesz ez a nap, mert mindenem fáj az izomláztól... Nade nézzük, hogy ment az első napom.

Ritkamód cifra nap volt ez a tegnapi nap. Végre megérkeztem. Akkor kezdjük talán az elején.

Nagyából éjfél körül kellett felkelnem, ahhoz, hogy Siófokról 4-re a Ferihegyre érjünk, mert a gépem meg 6-kor indult. Úgy terveztem alszok délután. Na hogyne. Aztán végül este sem tudtam, talán maximum egy fél órát. Az út zökkenőmentes volt, semmi forgalom ilyen istentelen időben persze, de a kocsiban sem aludtam. Azt hittem, lesz időnk egy órán át évődni még legalább, mivel 4-kor már oda is értünk, de nem. Negyedkor adtam le a csomagomat, aztán a kishölgy azt mondta, úgy negyed órán belül menjek be. Ez kicsit sokkolt, de hát mit lehet tenni. Bent bénáztam ahogy kellett, leejtettem a táskámat, nem bírtam leszedni a cuccaimat a futószalagról, a szokásos. Jó egy órával indulás előtt sikerült a kapuhoz érnem, de nem sokára jött is a busz, ami elvitt minket a repülőhöz. Ez egy nagyjából 20 másodperces útvonal, megjegyzem biztos jó okuk van rá, amiért ezt busszal kellett megtennünk. A Lutonon nem ismerik ezt az okot. Aztán persze feltolultunk egy buszra, és vártunk 10 percet. Majd hallom, hogy nyitogatják az ajtót. Mondom ez jó, élvezem, ahogy ott állok a hőségben beszorítva az emberek közé, játszanak csak. Nem csukódott rendesen. Igen, hát félelmetes, hogy ezen az 50 méteres szakaszon bárki kieshet az ajtón! Megjegyzem, nem tudom mire jó a busz. Félnek, hogy valakit elüt a repülő? Ha valaki nem vesz észre egy felé közeledő repülőt, az barátaim már tényleg a természetes kiválasztódás. Na aztán még 10 percig próbálták javítani az ajtót, mire végüis átszállítottak egy másik buszra.

A repülőn egy kicsit sikerült aludnom, néztem, hogy zsugorodik a táj, és mire felébredtem, már csak felhőket láttam.



A mellettem ülő fiatalember nagyjából végig aludt, csak a végén kezdett igencsak aktívan tüsszögni, mire megkínáltam zsepivel. Hálától és takonytól fénylő szemmel igent mondott, és elfogadta. - Rágógumi illatú - tettem meg hozzá, ahogy átnyújtottam neki. Látszólag ettől nagyon boldog lett. Aztán beszélgetni kezdtünk. Ő már évek óta Londonban dolgozik. Negyed órával korábban érkeztünk meg, de nem számítottak ránk, úgyhogy lépcsőt nem kaptunk negyed órával korábban. De persze mivel nagy részben magyarok voltak a repülőn nagyjából mindenki kikapcsolta az övét, mikor bemondták, hogy ne tegyük, amíg világít a jelzés, majd elkezdtek tolongani. Aztán persze panaszkodni, hogy meddig kell még ott állniuk. Mi mindeközben ültünk és jól szórakoztunk rajtuk. Sajnos a pajtimat elveszítettem az első WC-nél, meg aztán a repülőtér is kalandos volt, de nem akarok itt regényt írni.

Szóval felszálltam a Green Line buszra. Nem állítanám, hogy túlságosan segítőkészek voltak (khhmmmmbunkókhhkkkm) de végül is felszálltam, a sofőr is felfogta, hogy nem a jegyáron alkudozom, csak azért érdekel, hogy az első megálló a Brent Cross, mert esetleg fingom nincs, úgyhogy elindultunk. Nos Jonathan nem vette fel a telefont pár percig, utána meg olyan zaj volt, hogy nem értettem mit mond. Utólag belegondolva valószínűleg azt, hogy ne mozduljak a buszmegállóból.

Szóval leszálltam, és elindultam az orrom után. Az e-mailben azt írta, a Golders Green állomásnál parkol. Nem egészen értettem, ez hogy kapcsolódik, mert a térképen jó messzinek tűnt, dehát elindultam valamerre. Rossz felé. Akkor visszafordultam. Ott jött szembe egy ázsiai hölgy (igen, van jelentősége). Megkérdeztem nem-e tudja merre van. Na rögtön meg is bántam, olyan akcentusa volt, egy szavát nem értettem. Ő se engem. Jó, elővettem az e-mailt, és megmutattam GOLDERS GREEN. Ő meg, ááááh, gódágín! Persze mondom. Akkor elindultunk megint visszafelé, azt mondtam kövessem, aztán megmutatta melyik busz megy arra. Mondta is a sofőrnek hogy a gódágínbe megyek. Aztán odaértem, megint jó ideig tartott mire Jonathant elértem. Amíg rá vártam, viccesnek szánt SMS-sel szórakoztattam a családomat. Bocsi Anyu!

Kiderült, hogy a másik repülőtérre gondolt, mikor a Golders Greent írta, és ő írt hülyeséget, de azt mondta nagyon ügye vagyok, hogy odataláltam. Ezen még egy ideig jót mulattunk, majd még a többiekkel is, miután ideértünk. Hozta az e-mailt kinyomtatva, mondja igen, ott az elején tényleg említi. Én meg odabökök a végére - Meg itt. Ő meg néz egy ideig, mire kifakad - Kétszer is írtam? Kétszer is odaírtam! Áááh... Hát ezen is jót nevettünk. Na végül is lementem reggelizni. Ja, kihagytam, miután megérkeztem, az első rögtön az volt, hogy kérek-e teát. A többi ráér.

Aztán elzavartak aludni, de Jonathan bejött nem sokkal később, hogy megmutassa, hol tudok venni kártyát a helyi járatokra (az LKV-re, haha), meg hol tudok csináltatni bankkártyát. Nagyon kedves volt az úriember a bankban megjegyzem, be kellett mennem egy külön kis szobába. Volt benn ventillátor meg minden. Jól elbeszélgettünk. Ja igen, nem pihentem. Aztán ha már ott voltam mondom nézek egy buszt, Jonathan elmondta, hogy jutok az Oxford streetre, ott biztos találok egy adaptert, mert az enyémbe nem megy bele a laptopom töltője. Most Amandáét használom. Aztán megláttam egy buszt, nézem hova megy. London Bridge. itt ért véget az ésszerű gondolkodás rövid néhány perce nálam, azonnal felszálltam. Az emeletre.

Innentől össze-vissza mentem, mint az őrült, megjegyzem este 8-kor jutottam el odáig, hogy ebédeljek. Mindent körbenézte, minden buszra felszálltam a világon, aztán jó néhányszor eltévedtem mert fish & chipset kerestem. Nem találtam... Viszont összeismerkedtem egy úriemberrel a buszon, aki nagyon akar valamit. Lehet megkérem, hogy mutassa meg, hol találok fish & chipset. Jót beszélgettünk, igaz eleve azért kezdtünk, mert kérdezte, hogy a Trafalgar Square még hány megálló. Mondtam, hogy lövésem sincs, mert csak most költöztem ide. Megjegyzem azt hitte ír vagyok, mint később kiderült. Ír akcentusom van, ezt adjátok össze. Ahhoz képest hogy még sose jártam ott, mi több még ír embert se láttam közelről, egész jó.

Na és utoljára hagytam a lényeget. Itt vannak a képek:

http://www.flickr.com/photos/75911119@N07/sets/72157630446340834/

Enjoy!

xxx


Sunday 1 July 2012

Most már tényleg mindjárt...

Nincs különösebben semmi mondanivalóm, csak gondoltam jelzem, hogy nem feledkeztem meg erről a blogocskáról itten, csak nem volt mit írnom. Egyre jobban közeledik a nap, csomagolok ezerrel, és legalább ennyire pánikolok is. A repülőgépem csütörtök reggel 6-kor indul, 4-re kell ott lenni, szóval innen 2-kor indulok kedves családommal. Ez azt jelenti, hogy vagy felkelek éjfélkor vagy le se fekszem. Mivel az esetek többségében éjfélkor még ébren vagyok, ezért valószínű, hogy az utóbbi lesz a befutó.
Hát lényegében ennyi. Betti el.

Tuesday 29 May 2012

Kis változások

Logikus úton arra a következtetésre jutottam, hogy több értelme van, ha a blogomat magyarul folytatom. Szóval ezt fogom tenni.


Nem történt semmi nagyon az utolsó bejegyzésem óta, de azért leírom még egyszer, immáron magyarul is. Szóval besokalltam az egyetemből, és úgy döntöttem, szerencsét próbálok és valóra váltom az álmaimat. Elvégre ha én nem, akkor ki fogja? Még áprilisban nekiálltam munkát keresni, és pár hete sikerült is, már a repülőjegyem is le van foglalva július 5-ére. Londonban kaptam munkát, mint Au Pair, csakhogy nem gyerek mellé, mint ahogyan azt előre gondoltam, hanem egy mozgássérült hölgy mellé, aki segítségre szorul. 


Szóval ennyi elöljáróban... Most pedig még hátravan pár élvezetes vizsgám. Alig várom... hogy túl legyek rajta.